Kolodko Mihály budapesti szobrai
Aki Budapest utcáit szemfülesen járja,az elmúlt években felfigyelhetett pár miniszoborra is, melyek forgalmasabb vagy híresebb közterületeken kerültek kihelyezésre. Ezen szobrok mögött Kolodko Mihály személye áll, akinek jelenleg – 2023 májusában – 30 alkotása tekinthető meg a város különböző pontjain, azonban ez a szám szép lassan, de folyamatosan emelkedik.
source: budapestflow
Kolodko Mihály Ukrajnában született, itt is végezte tanulmányait a Lembergi Művészeti Akadémián, Lvivben. Tanulmányait befejezve eleinte nagyméretű szobrokat alkotott, azonban Magyarországon már a miniszobrairól lett híres. A tervezőasztalnál kreált, gondosan megformált makettek méreteit megtartva először Budapest és Vác utcáit kezdte díszíteni, mára azonban már sok más hazai településen is találkozhatunk alkotásaival.
Habár ezek a szobrok igazán kis méretűek, a mögöttük rejlő gondolatok és vélemények korántsem mondhatóak miniatűrnek. Alkotásai főleg az adott ország jellegzetességeit és művészeti múltját mutattja be, de Kolodko attól sem ijed meg, ha erőteljes véleményt kell egy ilyen miniszoborba foglalni.
source: szallas.hu
Kolodko miniszobrai az egész városban fellelhetőek, így tökéletes program lehet ezen szobrok meglátogatása, melyhez Budapest látnivalóit is egyszerűen párosíthatjuk. A város budai oldalán a legtöbb szobor a Duna mentén található meg. Ezek az alkotások híres mesefigurákat jelenítenek meg, azonban olyan szobrokat is találhatunk itt, mint például Rubik Ernő világhíres logikai játékát, a Rubik-kockát vagy a Batthyány tér közelében kiállított „szomorú tank” címet viselő szobrot, mely az 1956-os forradalomnak állít emléket. A Margit-hídhoz érve pedig egy Trabant szoborral is találkozhatunk, mely szintén a budai rakparton került elhelyezésre. A szobor különlegessége, hogy a többi fémszoborral ellentétben a szobrász ezen alkotása mészkőből készült.
source: olyanjo.hu
Míg a budai oldalon jelenleg 9 miniszobor ékesíti a város utcáit, addig Pesten 21 alkotást tekinthetünk meg, melyek egymástól jóval nagyobb távolságra találhatóak meg: van olyan szobor, mely a Szabadság-hídon foglal helyet és van olyan is, amely a repülőtéren tekinthető meg.
source: szallas.hu